Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Tévépropaganda Gyõrffy Iván, Mozgó Világ, 2006. január A kampány már elkezdõdött, ha nem a választási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit vesszük alapul, hanem a szó õseredeti értelmére fordítjuk figyelmünket: arra a jelenségre, amikor a szemben álló felek mozgósítják haderejüket, és mindent elkövetnek, hogy küzdelmük látványos és eredményes legyen. Ehhez mérten tökéletesen értelmetlen a médiatörvény rendelkezése, a politikai hirdetések számûzése a televíziók képernyõjérõl, rádiófrekvenciákról addig a pontig, amíg a köztársasági elnök be nem jelenti a választások idõpontját, vagy kitûznek egy népszavazást. A reklámszennyezés mértéke ettõl nem lesz csekélyebb, legfeljebb az üzleti hirdetõk könnyebbülnek meg egy kicsit, nem kell tartaniuk a politikától undorral elfordulók megvetésétõl, csak maguk és versenytársaik termékei csaphatják ki a biztosítékot. A televíziók bánatosak, mert vaskos pénzkötegtõl fosztják meg õket, hiszen a politikai hirdetések nem számítanak bele a szigorú szabályokkal körülbástyázott reklámidõbe, és a pártok irdatlan összegeket költenek. (Kimutatások szerint a legnagyobb televíziók 1998-ban csaknem 1300, 2002-ben majdnem 1000 politikai hirdetést tettek közzé az országgyûlési választások idején, a helyi és regionális televíziók pedig szintén több ezret, s ez listaáron több milliárd forintjába került a pártoknak, közvetve az adófizetõknek.) Egyes országos médiumok és kisebb, helyi orgánumok azonban éppen üzletpolitikai megfontolásból döntenek a politikamentesség mellett a választási kampányok idején - bíznak a felelõs állampolgárok telítettségében. Az újságok, internetes portálok pedig vígan dörzsölik a markukat, mert õket semmi sem szorítja kordába. Nem életszerû tehát egyes médiumok diszkriminatív kiemelése az önszabályozó hirdetési piacból, ráadásul még a tiltások sem érnek sokat; nem véletlen, hogy az itt-ott már feltûnt többféle Fidesz-kampányfilm és egy SZDSZ-rendezvény beharangozója miatt az ORTT vizsgálatot folytat. Közben viszont tökéletesen rendezetlen a közcélú, a társadalmi célú hirdetések és a jótékonysági felhívások helyzete, a magánszereplõk okkal kifogásolják, hogy társadalmi aktivitásukat nem tudják kellõképpen propagálni, a politika pedig úgyis beteszi a szõrös mancsát mindenhova. Ráadásul a politikai hirdetések csak a jéghegy csúcsát teszik közszemlére, a lényeg úgyis a vízvonal alatt van: a híradók öncélú párt-sajtótájékoztatókról szóló semmitmondó tudósításaiban, a kampányszagú vágóképekben, a politikai botránykrónikákban, amelyeket az ellenérdekelt felek is gerjesztenek, a színes kis bulvárriportokban a politikusok háza tájáról, azokban a tudományos, mûvészeti mûsorokban, ahol aktív vagy a választói emlékezetben valamelyik oldalhoz köthetõ egykori politikusok adják egymásnak a kilincset, a politikusvendégekkel zsúfolt szórakoztató show-kban, a tendenciózus módon összeállított - politikailag egyfelé húzó rockerekkel körített - koncertfelvételekben. A politikai hirdetésekben legalább jól azonosítható, ki mit árul, vetítésük kinek áll érdekében. De vajon a médiatörvény betûjét és szellemét inhalálva magukba szállnak-e a pártoskodó kis tévék, így a Hír Tv vagy a Magyar ATV? És vajon megszûnnek-e az országos televíziókban az olyan típusú riportok, mint amikor a Tv2 Aktív címû bulvármagazinjában Dobrev Klárát faggatták a magyar nézõk millióit lázban tartó kérdéssel, hogy mit adott Tony Blairnek vacsorára, vajon kipenderítik-e a Buzera címû altesti show-mûsorból a kampányidõszak kedvéért az aktív politizálástól már visszavonult, de reklámfiguraként még jól teljesítõ Torgyán Józsefet? Esetleg jobboldali konyhamagazinnal állnak elõ, és a Buzerát Schmuck Andorral egyensúlyozzák ki? A tömegkommunikáció feltartóztathatatlan világuralmával, a közlési eszközök univerzalitásával és a többszöri ismétlõdés gátolhatatlan bevésõdésével - ahogy Angelusz Róbert egyik tanulmánya is fogalmaz - az átadni kívánt információ célba érése és hatékonysága is megsokszorozódik. A televízió sem játszotta még ki teljesen aduit, a digitalizálódás felgyorsulásával s az internettel, valamint más multimédiás szolgáltatásokkal összefonódva a külvilággal való kapcsolat egyeduralkodójává válhat, s így különös felelõsséggel merül fel a demokrácia minõségének megõrzése. Vannak, akik az európai és különösen a brit voksolások választói magatartásának elemzésekor igenis pozitív szerepet tulajdonítanak a politikai kommunikáció térhódításának a bulvárosodás ellensúlyozásában, az informált és tudatos állampolgár aktívabb megjelenésében (Pippa Norris: Political Communication and Democratic Politics). Mások ellenben, így Hankiss Elemér, a társadalom fragmentálódását és a nyilvánosság tereinek szûkülését emelik ki, amelyek nehezítik a politikai üzenetek megfelelõ kiszûrését és értelmezését, és hozzájárulhatnak a választók megtévesztéséhez, ráadásul jóval nagyobb téttel, mintha rossz politikus vagy párt helyett rossz mosóport vagy cipõt választanának. Pataki Ferenc tömeglélektani munkája egyebek mellett szintén a jól értesült tudatlanságról és a politikai reklámfogyasztás hátulütõirõl értekezik. A szociálpszichológiai kísérletek pedig azt mutatják, hogy az üzleti hirdetésekhez hasonlóan a politikai reklámok végtelen ismétlése is az áru ismertségének radikális növekedéséhez vezet, az elfáradás hatása is kiiktatható némi variálással vagy egyszerûen pár nap szünettel, és máris kedveltebbé válik a kívánt termék (l. Aronson-Pratkinson: Age of Propaganda - A rábeszélõgép). Ilyen globális háttérrel ellentmondásos, hogy a magyar médiaszabályozás eszközrendszere, a pártok által felügyelt közmédiumok anyagi és erkölcsi helyzete legalább csírájában alkalmas-e arra, hogy a politika szerkesztõk és újságírók seregének élénk asszisztenciájával folytatott nyomulását ésszerû és világosan érzékelhetõ határok közé szorítsák, és miként járul hozzá ez az egész az állampolgári viselkedés változásához vagy a politikai táborok végletes megosztottságához. Amíg az ORTT és a szerkesztõk a mûsorok méricskélésével vannak elfoglalva, és azt számolgatják, megfelel-e a francia vagy a BBC-modell arányainak a magyar politikusok médiahasználata, addig újabb és újabb kísérletek árasztják el a képernyõt. Hiába a szakemberek figyelmeztetése, hogy a televízió kormánypárti propagandagépezete éppen irányítója ellen fordulhat a választás napjáig, és minél láthatóbb és erõteljesebb, annál komolyabb bumeránghatással járhat, a politikusok az eddigi választások alkalmával nem tudtak megszabadulni a tévéirányítás (és tévéalapítás) rögeszméjétõl. Emellett burkoltabb módszerek is divatba jöttek: közcélú hirdetésként ingyenes sugárzáshoz jutnak olyan, az aktuális ellenzék által vitatott etûdök, melyekben a kormány az ország megváltójának szerepében tündököl, és a jó szándékú ismeretterjesztés mellett a hálaérzetet is igyekszik meggyökereztetni. Az elõzõ ciklusban a Széchenyi Tervhez kötött kedvezmények és támogatások rendszere bomlott ki a naiv tévénézõ szeme elõtt, lehetõleg a magyar rögvalóságból érkezett, gázmosollyal felszerelt tanúságtevõk segítségével. Jelenleg az adócsökkentés programját szemléltetik a kis életképekben feltûnõ autószerelõk, újságosok, postások, informatikusok, bolti eladók, buszvezetõk, irodisták, gyógyszerészek, akik boldog öntudattal zsebelik majd be a kommentárban ismertetett többletjövedelmet, annak tudatában, hogy a Magyar Köztársaság Kormányának megbízásából készített hirdetés szerint „több jut többeknek". Az m1 esti sávjában egyébként még valahogy elvan a közlemény a többi, vegyes témájú közérdekû hirdetés között, az RTL Klub éjszakai programjában - Az elnök emberei címû, politikai ínyencek és szadomazo értelmiségiek által közkedvelt amerikai sorozat reklámszünetében - viszont különösen pikáns a megjelenése, fõleg, hogy az említett darabban a Fehér Ház stábja éppen az adócsökkentés megoldásán és megetetésén dolgozik... De ennél sokkal durvább példák is forgalomban vannak. A legjobban a leplezett, az ingerküszöbön épp csak átlépõ utalások hatnak, rájuk is kellene tehát a legtöbb figyelmet fordítani. A közszolgálati Duna Televízió - újabban „a hagyomány és minõség" televíziója - egyik jótékonysági felhívása tudatosan vagy véletlenül súlyos politikai töltetet tartalmaz. A televízió két mûsorvezetõje egy bíborszín terítõvel letakart asztalkánál áll, és az anyaországon kívül élõ magyar árvagyerekeknek gyûjt adományokat (emelt díjas sms formájában), szívhez szóló és a televízió védjegyével hitelesített hangon. A szándék nemes, ám a csomagolás lejárt szavatosságú. „Gyújtson Ön is egy gyertyát a Magyarok Karácsonyfáján, és támogassa ezzel a Kárpát-medencében élõ árvagyerekeket. Jelentsék az apró fények Karácsony Ünnepén a nemzeti összetartozás erejét" - bolygatják meg az érzelmeket a mûsorvezetõk, majd a kommentár frappáns zárása következik: „Magyar Karácsony - A szeretet összefog". A felhívást a hír- és magazinmûsorok környezetében a végtelenségig ismétlik azokban a napokban, amikor az egy évvel korábbi, többek között a magyar állampolgárság megadásáról szóló népszavazás évfordulóján amúgy is a felfokozott érzelmeké, az irracionalitásé a fõszerep, amikor a Világunk címû ún. integrációs magazin „az összetartozás napja" ürügyén kesergõriportokat készít, és félreérthetetlen utalások hangzanak el a baloldal nemzetrontó viselkedésére. A politikai emlékezet pedig még élénken számon tartja, hogy a 2002-es választások idején megfogalmazott, de azóta is vissza-visszatérõ szlogen „a szeretet és összefogás erejérõl" a Fideszhez kötõdik. Talán már a kampányidõszak elõtt átpolitizált (média)légkör a ludas, hogy az ember akkor is rémeket lát, ha nem kellene. A Fidesz elmulasztotta, hogy lefoglalja a narancssarga.hu domain-nevet, így hát a hozzákapcsolódó tévéreklám is az ismert színvilág és dizájnelemek segítségével hívja fel az érintettek figyelmét a merevedési zavarok kezelésére. Az egyik plazmatévégyártó pedig olyan önreklámmal rukkolt elõ, amely erõsen emlékeztet az MSZP színre fújt kampányára („a bátorság színe" stb.): sorra veszi, szerinte milyen az éjszaka, a nyugalom, a jövõ, a természet, az intelligencia és a kaland színe, majd saját színjátszó termékét élteti. De túl az ironikus áthallásokon - elég nagy baj, hogy a politikai játszmák utat találtak a közcélú reklámokhoz, az emberek nyomorát enyhíteni kívánó jótékonysági felhívásokhoz, s így a tévé elõtt ülõk bajosan tudják elválasztani egymástól a meggyõzésüket a saját érdekükben vagy éppen egy politikai irányzat javára megkísérlõ hirdetéseket. Hiszen egyfelõl az MTV-ben fényvisszaverõ mellényt szemléltet az ORFK a közlekedés biztonságáért, a gyõri kórháznak gyûjtenek adományokat, Kepes András hangjával köztünk élõ példaképeket keres egy alapítvány, a világ különféle nációjú nõi pajzán hangon az óvszerhasználatot javasolják az egészségügyi minisztérium megrendelésére, vagy egy másik hirdetésben a HIV-vírus elkerülésére tûcserére buzdítanak, taneszközvásárra várnak látogatókat, a József Attila-év egyik záróeseményére toboroz a kulturális tárca, híres személyiségek a Mindentudás Egyetemét népszerûsítik. Másfelõl az MTV-ben Verõce község polgármesteri hivatala Wass Albert-szoboravatásra invitál a népszavazás évfordulóján, mivel „össze kell fognunk, mert csak magunkra számíthatunk", a többi társadalmi célú és jótékonysági álcáról már nem is beszélve. Pedig a médiatörvény ebben a tekintetben egyértelmûen fogalmaz: a közérdekû közlemény és a társadalmi célú reklám „nem politikai cél elõmozdítására közzétett olyan mûsorszám, mely közérdekû cél támogatására szólít fel, ilyen eseményt vagy célt népszerûsít, továbbá az ilyen cél megvalósulását veszélyeztetõ körülményre hívja fel a figyelmet". Az sem egészséges, hogy a politikusok karmesteri pálcájának ütemére a televíziók is vígan muzsikálnak: a Hír Tv „kommentár nélkül" címû rovatában naponta tucatszor adják le az ellenzék vezérének akcióját a parlamentben, ám a miniszterelnök válaszára már nem szakítanak idõt, a Magyar ATV-ben pedig megszavaztatják a nézõket, hogy a „nemzeti együvé tartozás" vagy „a nemzeti felelõtlenség" napja-e a népszavazás évfordulója. A politikát persze nem kell démonizálni. De miközben a médiafelügyeleti rendszert is elválasztjuk majd csábítóitól, a félrelépéseket és a mellékösvényeket sem árt felderíteni, mert azok biztosan nem a felvilágosult állampolgár, a demokratikus közélet és az öntudatos közönség eszményéhez vezetnek. Gyõrffy Iván Tévépropaganda, Mozgó Világ, 2006. január